Saját memóriámat megosztom

Idő valamikor 1987 tájéka, Anyám hozott Bécsből egy Commodore plusz 4-es számítógépet. Még Debrecenben is alig volt.Nekünk volt az osztályban először. ezen még magnókazettáról peregtek le a játékok. A család nem szeretett játszani, az iskolában népszerű voltam, az osztálytársak feljártak hozzánk aminek Anyám nem örült.

Amikor a család a Csapó utcán lakott, Karcsi bácsi afféle házi barát volt, mindig hozott a gyerekeknek, azaz nekem, csokit stb. Egyszer bezártam őt a fáskamrába, órák hosszat ott rostokolt, csak délután tudták ki nyitni. Még ma is emlékszem a külsejére. Olyan tipikus melós volt, munkásruhában járt, de rendes tag volt.

Aki történelemmel foglalkozik, annak kell, hogy jó memóriája legyen. Hogy a fenébe jegyezzen meg másképp évszámokat, eseményeket, folyamatokat. Egyébként számokat könnyebben megjegyzek, mint neveket, embereket.

Annyira féltem attól, hogy az ügyfele kockázatosnak fogják találni a befektetéshez kötött életbiztosítást, hogy nem mertem az ügyfeleknek részvényalapot ajánlani. Erre a főnököm, H. Csabi, megtanított arra, hogyan kell eladni a kockázatos alapokat. Szépen, lépésről lépésre kell elmagyarázni, miért kell ahhoz kockáztatni, hogy pénzed legyen. Megtanultam. Egyébként kötvény: hitelviszonyt megtestesítő okirat.

Cs.Lajos barátom nem volt benne biztos, hogy felveszik színésznek, erre második helyen bejelölte a zsámbéki tanítóképzőt. V.Éva erre azt mondta neki, kicsit gúnyosan, amolyan Évasan, hogy gyerekek imádják a férfiakat, mármint a férfi óvóbácsikat.. Történt mindez az érettségi idején, mikor a már levizsgázottak agyonzabálták magukat a büfében. Emlékszem, agyilag kész voltam.

Amikor a debreceni Ady Gimnáziumba jártam, a igencsak baloldali beállítottságú osztályfőnököm beszélt a ludditákról. Az ipari forradalom kezdeti szakaszán működtek, géprombolók voltak, akik féltették az állásukat a modern technológiától. Primitív, kezdetleges dolognak állította be őket a tanár, szerintem azért meg lehet érteni őket. A haladás kontra düh: visszatérő motívum.

Csak felnőttkoromban, 2007-ben tanultam meg a kötvény definícióját, a Generali biztosítónál az oktatáson. Tehát: kötvény: hitelviszonyt megtestesítő okirat.

Az általános iskolában( amikor a család a Csapó utcán lakott, az Eötvös utcára jártam) Ráti Zsófi volt a gyerekkori szerelem. Egyszer a napközi udvarán a kocsigumikon sétáltunk a homokozó mellett, mikor észrevettük, hogy a többiek már bementek. Rohantunk mi is be, a többiek már a matekházinál tartottak. Leszidtak bennünket, hogy hol voltunk.

Éva néni a napközis tanár volt, mikor a debreceni Eötvös utcai általános iskolába jártam. Egyszer megdobáltam Éva nénit kővel, mert nem akartam bemenni az udvarról, hogy a többiekkel együtt megcsináljam a házi feladatot. Az igazgató nevelési tanácsadóba küldött, de ott nem foglalkoztak velem, csak annyit mondtak, kicsit feszült a gyerek, mert nagyon okos.

Anikó néni volt az első tanárom, aki az azóta már megszűnt debreceni Eötvös József Általános Iskolában tanított. Két évig volt az osztályfőnököm. Remek tanár volt, szigorú, de mindenki tudott olvasni az osztályban. Én már 4 évesen megtanultam olvasni, de az írás tanulása nehezen ment. Ha jól emlékszem, Szilágyi Lászlónénak hívták.Jó ember volt- de ez hülyeség, mert még él.